Kineziológus, asztrológus: Budapest, XIII. Váci út 56-58. és Nagykőrös, Dezső Kázmér u. 3.

Kérdése lenne? Hívjon bátran! +36 20 267 4846

Lelkiegyensúly
Fehér-Deákné Balla Adrien
 
„Az élet kihívás – fogadd el
Az élet kötelesség – teljesítsd.” – teszi meg ajánlatát Teréz Anya.

Szabadságvágy és a megújulás időszaka

A mai 50-es még tele van energiával! Egy bűvös szám és sokan annak is élik meg, vízválasztónak, határnak. Újra megjelenik a mit értem el eddig, mit tudok felmutatni életérzés, de ebben a korszakban már azzal a töltettel, hogy most már amit elértem, azt élvezni akarom. Kevésbé azzal, hogy hogyan gyarapíthatnám tovább. A 40-es években még erőteljesen a vagyon és egzisztencia megerősítése, és gyarapítása a cél. Az amit elértem, élvezni akarom életérzés egy valós, megérdemelt érzés, ne engedje meg magának, hogy lelki ismeretfurdalása legyen.

    Gyakran látom azt a helyzetet, hogy a szülők, mivel már évek óta tesznek magukért, és már a gyerekük is kirepült, összehasonlítják a saját lehetőségeiket, az éppen egzisztenciát kialakító gyermekeivel, és mivel azt látja, hogy most neki „jobban megy”, mint a gyerekeinek, ezért lelkiismeret furdalása van, hogy most magára költ, nem pedig a gyerekeire.

    Ne tedd. Engedd meg a gyerekeidnek, hogy saját erejüket próbálgatva érjenek el eredményeket. Olyan önbizalmat és lelki erőt lehet azáltal megszerezni, amit soha nem ismernek meg azok, akiknek minden az ölükbe hullott. Ez nem jelenti azt, hogy ne vigyázz az unokákra stb. Ez csak arra vonatkozik, hogy ne vegyél lakást, kocsit stb. csak azért, mert megsajnáltad. Miért sajnálatraméltó az, aki önmagát építve, lépésről-lépésre halad előre, és meg tudja mutatni mit ért el? Legalább lesz mit a listára írnia, amikor úgyis bekapcsol ez az életérzés 30, 40, 50 éves korában. Ne vágdossuk le még szeretetből sem a gyerekeink szárnyait. Szükségük lesz arra az életben! Mivel a testi és lelki energia teljében van egy 50-es, előfordul, hogy ezt folyamatosan bizonyítani is akar, ezért akár extrém helyzetekbe is kerül miatta.

Olyan dolgokat kezd el csinálni:

    amit eddig anyagilag nem engedhetett meg magának
    ami azt bizonyítja, hogy ő fiatal(os), csinos, erős, energikus
    extrém sportokba kezd
    szélsőséges esetben úgy öltözködik, mint aki a 20-as évei végén 30 évek közepén jár.
    gyermekével közel egykorú barátja/barátnője van.
    bulikba jár.
    Megjelenhet a kapuzárási pánik, mindkét nemnél.
    A gyerekek családi fészekből való kirepülése új helyzetet teremt a házaspár számára.


Új életmód kialakítására van szükség, újra egymás felé fordul a figyelmük, és ha a kapcsolatot nem ápolták az 30-40-es éveikben, akkor döbbenten tapasztalják, hogy nincs mondanivalójuk egymásnak. Ez egy igen figyelemfelhívó helyzet, ami magától nem oldódik meg.

    Munkahely megtartása is komoly stresszhelyzetet teremthet, hiszen sokan gondolják úgy, ha ezt az állást elveszítik, hová tudnak elhelyezkedni a fennmaradó évekre a nyugdíjig.

    Depresszió kialakulása különböző események miatt. Öregedéstől való félelem, elmúlástól való félelem, már nincs rám szükség érzése, nem találom a helyem, mióta elmentek a gyerekeim stb.

    Férj/feleség halála komoly depressziós tüneteket is kiválthat, hiszen itt még az öregségtől és egyedülléttől való félelem is fokozhatja.

    Van, aki új dolgokra vágyik ebben a korszakban, de lehet a fordítottja is, amikor az új dolgoktól való félelem okoz rossz hangulatot, testi tüneteket.

    Különböző betegségek lelki okainak a feltárása szintén eredményes lehet. Ha Ti éppen ezekben a helyzetekben találjátok magatokat, jöjjetek, oldjuk meg, kitűnő stratégiák vannak ezekre a helyzetekre!

Vegye fel a kapcsolatot velem! Szakmai tapasztalatommal segítséget nyújtok. Küldje el érdeklődését most! Kérdésére rövidesen válaszolok.

Sütiket használunk
Weboldalunkon sütiket használunk. Némelyikük elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek nekünk a webhely és a felhasználói élmény javításában (nyomkövetési sütik). Ön maga döntheti el, hogy engedélyezi-e a sütik használatát vagy sem. Felhívjuk figyelmét, hogy ha elutasítja őket, előfordulhat, hogy nem tudja használni a webhely összes funkcióját.